Kicsinyeim, borítsátok be magatokat Fiam Vérének zászlajával, mondjátok Fiam Szent Vére Rózsafüzérének imáját és tartsátok meg a Getszemáni órát, s így a gonosz erők vereséget szenvednek

Szerző andre | 2013. augusztus 22. csütörtök

A Megszentelő Szűz Mária hívása a küzdő hadsereghez.  Alto de Guarne Antióchia
2012. Január 22. 2:30

Kicsiny gyermekek, az Úr békéje legyen veletek és Szent Védelmem szabadítson meg benneteket minden gonosztól.

A figyelmeztetés órája közel van, de ne féljetek kicsinyeim, imádkozzatok és bízzatok, mert minden az Atya Akarata szerint lesz. Örvendezzetek, mert az új Égen és az új Földön a ti boldogságotok vár rátok. Megtisztulásotokat ajánljatok fel ajándékként az Úrnak, a bűnösök üdvösségéért. Ti vagytok Isten népe, kövessetek engem és fogjátok meg a kezemet, és Én biztonságban vezetlek el benneteket az Örök Jeruzsálem kapuihoz! Mondom nektek, megtisztulásotok könnyebb lesz, ha átadjátok magatokat a mi két Szívünknek (Fiamnak és nekem). Ne féljetek gyermekeim, én, az örök pásztorlány mindnyájatokkal – Fiam nyájával – törődni fogok.

Ne féljetek az elkövetkezendő napok miatt! Ne feledjétek, hogy imáitok és az Isten iránti hűségetek meg fog védeni benneteket a megpróbáltatás alatt és útleveletek lesz az új Teremtésbe. Találjatok menedékre az én Szeplőtelen Szent Szívemben és az Én fényem sugarai vezetnek majd benneteket és védelmeznek a sivatagon való átkelés alatt. Boldogok vagytok, mert ti lesztek az új teremtés lakói. Hányan szerettek volna itt lenni ezekben az időkben, hogy láthassak Isten Arcát! Még sohasem gondoltatok erre? Örüljetek és ujjongjatok az Úrban, és ahelyett, hogy szomorúak lennétek, örvendezzetek lelketekben Fiam második eljövetelének!

Hamarosan eljön Isten Királysága, hogy uralkodjék szívetekben. Senki sem tudja a boldogságot, békét és a Lélek örömét elvenni tőletek. Ha csak tudnátok milyen szép a Mennyei Jeruzsálem! Ez a legnagyobb ajándék, melyet Atyám, a megtisztulásotok utáni időre tartogat. A legnagyobb öröm a Földön semmi ahhoz képest, ami majd az új Teremtésben vár rátok. Szem nem látta, fül nem hallotta, amit Isten számotokra, hűséges népének tartogat.

Kicsinyeim, kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az elhunyt rokonaitokért és elődeitekért! Atyám meg akarja adni az örök élet boldogságát minden szegény léleknek, akik a purgatóriumban a ti felajánlásaitokra várnak, imáitok, munkátok, böjtölésetek, vezeklésetek és Szent misék felajánlása által csakúgy, mint a megtisztulásotokkal. Ha ti ezt minél hamarabb szeretettel felajánljátok Atyámnak, ők viszonozzák majd nektek és közbenjáróitok lesznek ezen a világon, és amikor az örökkévalóságba érkeztek. Kicsiny gyermekeim, imádkozzatok a purgatóriumban lévő papok és szerzetesek lelkéért s főként azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten kegyelmére. A Szentmiséken való odaadó részvétel és azok felajánlása a szegény lelkekért, sokakat kiszabadít a purgatórium tüzéből. Az Irgalmasság Rózsafüzérének felajánlása Örök Atyámnak, melyet a lelkek nyugodalmára ajánlotok fel, számos lelket kiszabadít. Szent Rózsafüzérem is, különösen a fájdalmas Rózsafüzér, ha a lelkek nyugodalmára ajánljátok, megmenekíti a lelkeket a Purgatórium tüzéből.  A Karmeli Szűz kilencedének felajánlása is erőteljes a lelkek megmentésére és kiszabadítására. Kicsiny gyermekeim, segítsetek nekem a lelkek megmentésében, de ne csak azokéban, akik a purgatóriumban vannak, hanem azon lelkek megmentésében is, akik Isten és az Ő törvénye nélkül kóborolnak e világban.

Ne feledkezzetek meg Fiam Drága Vérének ájtatosságáról, mely sok gonoszságtól szabadít meg benneteket. Ez egy ajándék az Atyától ezekre az időkre, amelyet nem hagyhattok figyelmen kívül, Fiam Vére újra szabaddá tesz benneteket.

Borítsátok be magatokat Fiam Vérének zászlajával,végezzétek a Fiam Szent Vére Rózsafüzérének imáját és tartsátok meg a Getszemáni órát, s így a gonosz erők vereséget szenvednek. 

Siessetek kicsinyeim, mert a felszabadulásotok órája közeledik. Isten Dicsőségének palástja borítson be benneteket.

Édesanyátok, a Megszentelő Szűz Maria

Szívem kicsiny gyermekei, tegyétek ismertté üzeneteimet

Megjegyzések

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.